ócskarészeg
mezítlábas
léptei
hasítják álmaim tovább,
túlontúl, keserű, báj.
íriszének
még inkább
a húgysárga üvegtestnek
lopott villanásai
gyöngyöznek, bugyogó méreg
még
mind bennem.
túladni memórián ha
mínuszban van a genetika,
nem lehet hol túlépített
kínai márkában recseg
a mechanika.
ropp.
*
szürkén tele a szivacs már
ki nem facsart epével és savval
nyállal, szétforrt szesszel,
jéghegyem csúcsa nem,
alattim még mindig vele szexel.
flexibilis immorált hempereg.
áttetsző mocsokban fekvő
megcsonkolt törzs, csokibarna
illatozva felém, felém enged
közben, én meg vádliját keresve
esem bele a letapétázott szennybe.
poshadt citromlé éjszakák
penészes eperlekvár napokban
lázadtak, szokvány nevű köszvényből
nem, kösz, már nem
pállok kaktusznak,
lábszagú hajnalokban.
luxusnak mímelt nyomorban
hetyke kontyú hiú világban
arany színű tiptop kiskosárjában
üljön a báb, elegáns lepkehálóban.
egyszerű kis budoárban
élvezzen páva-halmára,
fröccsenő vágyfulánkokkal.
hetedhét kukac-lakomákkal.
ha szüntelen boldogan.
