Episode 2-last part

6 hónap telt el, mióta Francis először találkozott új betegével, Marcus Gore-ral. Ő maga ezt inkább legalább 6 év hosszúságának érezte. Egyrészt amiatt, hogy bensőséges viszonyt tudhatott magáénak egy közismert bűnözővel, aki mindig is borzolta a világ kedélyét."Igen, micsoda sztori." Futott át időnként Francis agyán.("Lehet, hogy öregszem, de egy kis olajozás, és működőképesebb vagyok, mint új koromban.") Valójában soha nem kellett a szomszédba mennie önhittsége ápolgatásáért, és valljuk be, joga is volt ehhez, nagy becsben álló, tekintélyes pszichiáter lévén, senki nem kérhetett volna rajta számon ilyesmit. Más kérdés, hogy nem is volt rá szükség, mert emberünk pontosan tudta, hol a határ, hogy hol van a ló másik oldala. És immár bölcsen ismerte fel azt is, hogy milyen árat fizetett önszántából azért, hogy kivívja mások tiszteletét, no meg persze a saját magáét elsősorban. Eljutott a csúcsra, de valahogy érezte: túl keskeny az a pont, túl veszélyes, túl nagy merészség egy magafajtának délcegen ott állnia ezentúl az idők végezetéig, ezért rögtön abban a pillanatban megkezdődött hanyatlása is. Nem bírta azt a tökéletes magasságot, mert egy egyszerű, halandó ember volt, aki tévedett és vétkezett, oly sokszor életében. Egy ilyen valakinek pedig gyilkos a Fehér Mennyország rázúduló vákuum-tömege, elméje a kirekesztettség béklyójába esik, úgy látja, hogy nem való oda. Neki már csak marad a szürkeség, vagy akár a Pokol, ott mégiscsak otthonosabb, több az ismerős. Nehéz viselni, olyan kegyetlenül nehéz hordani a tisztaság terhét, hát inkább lejjebb ereszkedik kissé. Van hová. De persze elmondhatja magáról a nagyközönségnek; boldog-boldogtalannak, hogy ő már járt ott, ahol csak kevesen. Mindannyiszor, mikor ezen gondolatok láncba fűzték agyát, szinte beleszédült a magasztos csodálatba azok iránt, akiket ott látott, azon a helyen, akik nem is mentek el onnan, hanem ott maradtak, még mindig ott vannak, és akik már sokkal-sokkal hamarabb ott is voltak, mint ő, fiatal, vakmerő, nagyravágyó vándor.

Most pedig házának teraszán üldögél egy köntösben, látszólag újságot olvas, és kávét kortyolgat. A kora reggeli Nap sugarai halványan megvilágítják arcát. Tétlenül terül el előtte a nagyváros, ahol született és nevelkedett, iskolába járt és dolgozni kezdett. Sokat emlékezett vissza életének különböző történéseire, arra, ahogy alakult a sorsa, és arra, ahogy nem. Jól érezte magát. Végre hosszú idő után először észlelt igazi, mélyen lakozó békét magában. Rájött, hogy ő pontosan az, akinek lennie kell. Nem több és nem kevesebb, és ehhez kell tartania magát, amit örömmel tesz meg hátralévő életében. Mert tudta azt, hogy egy materiális, hétköznapi életet élő emberként nem vágyhat többre, és nem vár rá más, csak egy materiális, hétköznapi halál. De az legalább nyugodt és fájdalommentes lesz-így elmélkedett. Minden olyan jólesően egyértelmű volt számára önmaga létezésével és annak küldetésével kapcsolatban, ahogy soha azelőtt. Mosolyogva gondolt vissza az elmúlt félévre, Gore-ra: az eleinte gyöngyöző verejtéket teremtő feszült beszélgetésekre, melyek később fokozatosan átfordultak mélyreható és oldott hangulatú társalgásba, onnan pedig az ámulat és megértés együttes, végső fázisa következett Francis Broughter elméjében és lelkében egyaránt. Sokat morfondírozott ekkortájt önmagában azon, miért van rá ilyen hatással ez az ember. Attól rettegett, hogy talán nem elég erős a hite önmagában, illetve nem elég masszív személyisége anyaga ahhoz, hogy ne tudja őt befolyásolni. De később rájött, hogy erről szó sincs. Egyszerűen Gore volt annyira döbbenetesen lehengerlő figura minden szempontból, hogy még a pápára is hatással lehetett volna testközelből. Úgy ötlött végül a felismerés Francos fejébe Gore tanulmányozása közben, ahogy hónapokkal azelőtt a félelem kúszott be szívébe, szintén miatta. Undor, ámulat, csodálat majd tisztelet volt az, amit érzett. Borzongva hallgatta végig életének történetét, hosszú, velős meséit arról, hogyan gyilkolt férfiakat, nőket, gyerekeket. Hogyan zárta be őket a faházába, hogyan vágta darabokra a testüket, és milyen ízt érzett, amikor egy kislány vérét itta, vagy odaadta a kutyájának egy öregember szívét. Francis sok hasonló történetet hallott már, de ez mégis más volt. Gore a lehető leghiggadtabban magyarázta el előszeretettel racionális és filozófiai érveivel tetteit. Szégyen, gyalázat, perverz dolog vajon-e az, hogy voltak pillanatok amikor a rutinos Francis nem csak orvosként, hanem egész valójában hitt ennek az embernek? Akkor és ott mintha egy másik dimenzióba csapódott volna, aminek időintervalluma egyre csak nőtt, és lassan az egész Gore-ral való együttlét ebben a dimenzióban zajlott le. Ebben a dimenzióban pedig minden más volt, mint a valóság. Gore persze az elejétől érezte azt, hogy Francis egy olyan ember, akit átröpíthet az ő világába, és ezt végzetesen ki is használta...

Hogy mi is történt? Külső szemmel nézve semmi. Ne várja senki, hogy megértheti kristálytisztán e történet lényegét. Ez nem az a műfaj. Szíves elnézést. Az élet ment tovább. Francis Gore-ral való praktizálásának első része egyelőre véget ért, most nem foglakozik vele, sőt, most senki mással sem. Két hetes szabadságra ment, azután pedig jöhetnek majd a jó öreg páciensek, akiknek fel kell írnia a szokásos gyógyszeradagot. Pszichiáterünk háta mögött tehát nincsen semmilyen drámai dolog. Nem lett depressziós, nem készült öngyilkosságra és más gyilkosságra sem beszélgetőpartnere hatására. És ennek így kellett lennie. Gore-nak szüksége volt Francisra. Francis pedig okosan ismerte föl ezt. A szerepet, ami rávárt régóta. A Közvetítő szerepét.
Önkényes pihenője alatt azonban írt egy tanulmányt az utóbbi félév szellemében, amit segítségnek szánt a kollégáknak, és az egész tudománynak a szakmai továbbfejlődéshez, a jövőbeni hatékonyabb működéshez.

Részlet Francis Brougther A tiszták tragédiája c. tanulmányából:

"...Tehát emberiségünk végérvényesen története kritikus pontjához érkezett a 20. és 21. századokkal, és ez többek között azt eredményezi, hogy egyre több extrém rendellenes esettel találkozunk a pszichiátria területén is. Mint szakember, azonban feltett szándékom, hogy beteg embereknek segítsek. Ha segíteni akarok, akkor pedig meg kell őket értenem, ehhez pedig kénytelen vagyok-saját elméletem szerint-nem csak látszólagosan az adott beteg képzeteihez igazodnom, hanem teljes mértékben azonosulni azzal a terápia idejére, hiszen csak így mutathatunk fel eredményt. Tapasztalataim szerint továbbá nem mindig az az elsődleges, hogy egy páciens kóros viselkedését kizárólag orvosi szempontból figyeljük, hanem elengedhetetlen az-sőt, megkockáztatom, hogy bizonyos helyzetekben előnyt élvez-hogy emberileg közelítsünk az adott személyhez, és ezenfelül ne általánosítsunk, hanem a pillanatnyi tapasztalat útján haladjunk. Azt higgyük el, amit érzünk.

Marcus Gore március 4-én került intézetünkbe. A terápiás idő alatt-mely 6 hónap volt- én foglalkoztam vele. A világ legtöbb országában már halottak róla, tucatnyi embert ölt meg rituálisan. A legkülönösebb dolog ennek ellenére mégis az vele kapcsolatban, hogy a mai napig nem tudtak megállapítani nála semmilyen pszichikai eredetű destruktív elváltozást, betegséget. Tehát-igazán kínos mindenki számára kimondani, de- a férfi hivatalosan teljesen egészséges mentálisan, ami már önmagában is kivételessé teszi az esetet. Elmondható, hogy a szóban forgó személy egy teljesen nyugodt kedélyű, kellemes úriember, aki nem zárkózik el a beszélgetéstől, sőt, örömmel nyíl meg, azonban meglátásom szerint vannak bensőséges gondolatai, amiket nem oszt meg senkivel. Mr. Gore saját elvei, elméletei tekintetében követte el a bűntetteket, amelyek első körben vázlatosan és dióhéjban a következők, ill. amelyeket kívülállók számára is érthetően megfogalmazhatok:
-elsősorban azt állítja, hogy ő egy kiválasztott, felsőbbrendű lény, félisten, aki azért született csupán erre a világra, hogy nemes feladatát teljesítse: olyan módszerekkel és úgy küzdeni az ezen a bolygón uralkodó állapotok ellen, amelyek nagy hatást fejtenek ki, gyors idő alatt(ezek egyik kategóriája a súlyosan bűnös, fertőzött emberek meggyilkolása, amelyekre tömegek kapják fel a fejüket)
-emellett kiválasztani a "társait", akik esetleg még nem is tudják magukról, hogy azok születésüktől fogva, azonban akiket még túl gyengének vél, vagy tehetetlennek, azokat ő biztonságba helyezi, ez nem más mint a gyilkosságainak egy fajtája, amit ő úgy nevez, hogy "hazaküldés", vagy "megmentés", ez azt jelenti, hogy az ilyen személyek származásban ugyanolyak mint ő, aminek földi megnevezése a "tiszta", de mivel itt élnek a világban, ezért nem kerülhetik el hogy sérülékeny lelkük ne essen kísértésbe, ezért kell őket megmenteni
-a Földön élő embereket általánosságban eredendően gonosznak és primitívnek tartja, véleménye szerint például az is mindegy, hogy valaki milyen társadalmi és vagyoni rétegbe tartozik, mert ösztöneik kielégítése céljából a szegény és a gazdag is ugyanúgy bármire képes, akár úgy, hogy közben másokat tipor el/használ fel, ez pedig az egyik legsúlyosabb bűnnek tekintendő
-tisztában van vele,(illetve nyilván elfogása óta tapasztalta is) hogy működése itt teljes mértékben máshogy értelmezett, ő az, akit bűnösnek tartanak, ugyanakkor pontosan azért használ egyrészt ilyen eszközöket, mert az emberiség elé akar tükröt tartani, és azért beszél és viselkedik ő maga is kétértelműen, hogy védekezhessen
-szerinte egyes emberek egyszerűen megérzik valódi kilétét, ezért rajonganak érte, de a többség csak azért, mert romlott, esetleg nagy a perverzitási szintje
Úgy gondolom, a páciens problémája ez esetben minden bizonnyal olyan kérdéseket is feszeget, amelyek túlmutatnak szakmánkon, és más szakemberek vagy egyéb személyek bevonása is szükséges ahhoz, hogy kézzel fogható tényeket is közölhessünk idővel.
...definiálnám a "közvetítő" fogalmát kontextusunkban: az a személy aki megismeri a "tiszta" dimenzióját, és az ott kapott impulzusokat átalakítva visszacsatolja a közvetítő eredeti, valóságos környezetének, ennek előnye, hogy kommunikáció jöhet létre, amely alapján eljuthatunk a megoldáshoz, vagy megoldásokhoz."

Francis hirtelen behajtotta az újság utolsó lapját is, melyen a "Hétfőtől ismét emelkedik a gázolaj ára 5 %-kal" című hírt olvasta, és mérgesen felcsattant: "Basszák meg."

Ballada egy fenevadról

Éjfél...öt gyertya ég még az ablak peremén
Termében jázminillat, asztalán serlegbe töltött vér
Kandallójában ropogó fa haldoklik a tűz markában
Halkan nyüszít a láncra vert lény önnön valójában

...-miért lázadsz még, elfeledett fél?-kiált a szörnyeteg ajka
Nem állhatja, tengerként háborgó haragját menten felkorbácsolja
Hiába üvölt nagy dühében, átkozódik, a nimfa-hang nem tántorít
Felhasítja lüktető kalitkáját, s oda újra kéjesen belopózik
Kígyóként szövi körül hosszú ujjaival a rácsokat, s nem engedi
A húsba temetett fényes követ kiragadja, hajának fürtjeibe öleli

Szédeleg a szörny fájdalmában, friss sebek szakadnak föl benne sorban
Szemfogai vadul csillognak a félhomályban, vörös szemei szikrákat szórnak
-Nem adom a követ, pusztulj belőlem!-ordítja kétségbeesve, sírva
Majd tántorogva rogyik le a földre, a szenvedéstől elalélva
Látomások gyötrik, gyilkos lidércek, régi emlékek
-Soha többet!-suttogja utolsó szufláját lehelve rekedten
-Hagyj engem, kérlek!
...egy éles villámlás, és öntudatlanságba vész minden lélegzet.

Éjfél...öt gyertya tegnapi dermedt csonkja az ablak peremén
A teremben aszott hullaszag, az asztalon megalvadt vér
A kandallóban hamu, a tűz elaludt?-mintha az imént pislákolt volna még...
Nem nyüszít már semmi, itt már nincs senki
Csak egy halott szörnyeteg förtelmes teteme,
Kit halhatatlannak hittek, de a legborzalmasabb végzett vele, ami csak létezhet:
saját magából kitaszított kísértet-lelke.