Burok

Hajnalban indultam, hogy a lépteim

Ne lássam magam előtt, hogy ne

Lássák mások, mezítelen vagyok.

Lenyúzott bőrömet eladtam egy

Preparátornak, jó pénzért, feketén.

Hajnalban a hó is jobban világít

Fájdalom hasított a szemembe,

De nem törődtem vele,

Nem figyeltem valótlan érzékekre,

Sürgetett emberi létem bús emléke.

Leszálltam a téren, a kis szobor mellett.

Ott visz le az út a folyópartra, ott

akartam látni a tükörképem.

Nem libbent hullám a kacér felszínen,

Béke trónolt a bölcs mélységben.

Sejtelmem igazolást nyert, immár

Nem volt miért bizakodva maradnom,

Alászállt a köd, felettem repült egy árny.

Gyalog mentem tovább, lassan

Megkeresni az otthonom.

Vörös köntösbe bújt az ég alja

Nem ígért semmit a másnapra.

Megálltam félúton, nem siettem

Cigarettám füstje kéklett, míg régi,

Cinkos álmaimba visszatértem.

Well I stepped into an avalanche,
It covered up my soul;
When I am not this hunchback that you see,
I sleep beneath the golden hill.
You who wish to conquer pain,
You must learn, learn to serve me well.

You strike my side by accident
As you go down for your gold.
The cripple here that you clothe and feed
Is neither starved nor cold;
He does not ask for your company,
Not at the centre, the centre of the world.

When I am on a pedestal,
You did not raise me there.
Your laws do not compel me
To kneel grotesque and bare. 

I myself am the pedestal
For this ugly hump at which you stare.
You who wish to conquer pain,
You must learn what makes me kind;
The crumbs of love that you offer me,
They're the crumbs I've left behind.
Your pain is no credential here,
It's just the shadow, shadow of my wound.

I have begun to long for you,
I who have no greed;
I have begun to ask for you,
I who have no need.
You say you've gone away from me,
But I can feel you when you breathe.

Do not dress in those rags for me,
I know you are not poor;
You don't love me quite so fiercely now
When you know that you are not sure,
It is your turn, beloved,
It is your flesh that I wear.