Levélféle 2011 emlékére

"Kedves, mélyen tisztelt, gondtalan Magam!

A jövőbeni pillanaton, mikor ezt olvasod, őszintén számítok rá, hogy csupán nevetsz majd hajdani soraidon. Ha elvész mindenem, azt se bánom, egyetlen dolog maradjon csak meg mindig: a remény csalfa látszata, hogy valamicskét változom. Valamint az öniróniám. Ezt, mint év végi prémium juttatás, ál-ünnepélyesen hozzáillesztem veled szemben támasztott pofátlanul hatalmas elvárásaimhoz.

Gondoltam ám rá, hogy ki kellene próbálnom ezt a szó-írogatásos módszert. Papírra, tollal. Nem emlékszem, mi a neve, hogy mondják az okosok. Nem is fontos, a szabad asszociáció egyik része, ez a lényeg. Talán segítene. De azt hiszem, ma már sok mindenbe belemennék, tanácstalanságomnak olyan magos fokán állok. Könnyen lehet, hogy még olyan eljárásokra is rábólintanék, amelyet korábban valamiféle "embertelen sarlatánság" kifejezéssel illettem önhatalmúlag. Fő a hitelesség. Mindenkori jelmondataim egyike. Mert elképzelhető ugyan, hogy a cél nem mindig szentesíti az eszközt, na de farpofákat soha, semmilyen körülmények között ne csináljunk az ajkainkból!
...vagy mégis csak változnék? Hiszen a formálódás velejárója kell, hogy legyen a hitelességről alkotott képek halmazának transzformációja is. Hohó! Szellemi fejlődésemért felelős, lelki síkon működő dezoxiribonukleinsavacskáim lassan, de biztosan szintetizálódnak a transzcendens létezés felé. Jól hangzik, mi? Túlságosan kézenfekvő magyarázat. És gyanúsan nyugtató. Én meg ehhez menthetetlenül pesszimista és szkeptikus vagyok. Hiába, álmodozó is. Az ördögbe is...ezt nevezem én ambivalenciának!

Szóval ötletelek sokszor mostanság, mit kellene tennem. Néha már megijedek saját magamtól. Azokban az éber perceimben, mikor teljesen nyilvánvalóvá érik előttem tudatalattim velejéig romlott világa. Mikor arra eszmélek az éjjel közepén, hogy miket beszélek félálomban, félhangosan. És hogy miket álmodok! Egyre többet, egyre intenzívebben. Nem akarok persze úgy tenni, mintha én lennék az egyetlen, és én lennék a legrosszabb helyzetben. Persze, közel sem! De nézd el nekem, drága Jómagam, hogy aggódok a saját sorsomért. Valaki elmélkedik rajta és valaki nem. Hogy ki cselekszik jobban? Ugyan...micsoda kérdés..hogy tehettem egyáltalán fel?! Hiszen "ki ne volna boldog ostoba, mint okos nyomorult?" Mert én nem. Még mindig nem akarok boldog ostoba lenni, bocsáss meg, ó, édes, jó Istenem. Valami baj van velem? Ezért fogalmazódik bennem meg ez a kérdés, mégis ugyanarra a válaszra lyukadok ki újra és újra. Évről évre. Látod, mondom én: változásom csak remény. Attól függetlenül, hogy ebben nem is szeretnék változni. Attól függetlenül, hogy sok mindenben nem szeretnék változni....nahát, ez már megint egy paradox baromság. De nem véletlenül, mert erről szól az egész csalafintaság: egy időben akarom azt, amit nem akarok. Vágyok arra, amire tudom, hogy nem vágynék többet, ha már nem vágy lenne....mert talán rájönnék, hogy ugyanott vagyok, ahonnan elindultam.
Mindenesetre, amíg erre a felismerésre nem jutok, haladok tovább ezen a kesze-kusza úton, Te pedig majd, meglett, mindenható kritikus-szemeddel eldöntöd, miben áll a megtett táv.

Koccints hát most gondolatban velem a múltadra, az én Újévemre!"

In another land
I tried to find somebody
To tell me what I had to do
Some way to hide away from you
Some peace of mind of any kind
In another land.

In another land
On a strange and bloodied sand
Beneath the domed and lonely sky
Where nothing but your mind and angels fly
In another land.

In another land
The boulders move with wolves like men
Their haunted laughter reaching out
Under the moon I hear them shout
-Come follow me- they say
-Come walk with me ,come anyway
And now I turn in search of them.

In another land
I tried to find somebody.