Esti mese XXX

Mióta nincsen TV maci, éjszakánként nehezen alszom el. Ami azt illeti, egyre nehezebben. Fejembe gondolatok ömlöttek..jöttek, mentek, a mókuskerék soha nem volt üres. Időnként egész furcsaságok kísértenek, melyek eredete még ma sem kimondottan egyértelmű számomra. Mármint próbálok rájönni, de csak tippjeim vannak. Nem tudom, mások mennyit gondolkozhatnak legbecsesebb, nagybetűs magukon kívül például embertársaikon, állatokon vagy éppen a kettő közti átmeneten. Én mindenesetre előszeretettel teszem ezt, azt kell mondjam, néha már-már kéjes perverzitással.
A múlt éjjel is egy történet jutott eszembe, amit egyszer hallottam, méghozzá magától az egyik főszereplőtől: Lolka és Bolka meséje, avagy a sokadik meglepődésem (megbizonyosodásom?) azon, hogy az a fránya átmenet egy hajszálnyi intervallum az evolúció képzeletbeli 'kettes létráján'.

***

Lolkáról és Bolkáról tudni kell, hogy nem voltak szentek. Ez az egyik legfontosabb tény, amellett, hogy testi-lelki jó barátnőkként élték mindennapjaikat. Hamvas, kalandvágyó leányzók lévén kedvelték az izgalmas helyzeteket, mondhatnánk úgyis: olykor, vagy még olykorabb keresték a bajt, amely jó néhány mókás élményt eredményezett. A fiatalság bolondsága, az alkoholmámorban úszó, gondtalan tanulóévek adrenalinja bizony kemény függőséggel jár, melyet nehéz a háta mögött hagyni a közben tisztes-rendes, adófizető polgárrá vált embernek, hát még annak, aki nem vált, és ezen esemény bekövetkezése még nem is szerepel a határidőnaplójában, amelyet persze amúgy is csak ajándékba kapott egy rokontól valami huszadrangú ünnep alkalmából a kőkorszakban.
Így volt ezzel tehát Lolka, meg a Bolka is.
Egy nap elhatározták, hogy templomba mennek és meggyónják bűneiket. Ezt követően pedig teljesen átszellemült, új életet kezdenek. Délután 3 óra lehetett, és eme dicsőséges tervük megszületésében segítségükre volt Jézus maga, aki vérének tetemes mennyiségével támogatta elgondolásuk végleges megszilárdulását.
Körültekintően jártak el: megnézték a Virtuális Plébánia Portálon, hogy a közelben lévő római-katolikus templomban a mise 7 órakor veszi kezdetét. Ennek meghallgatása után kívánták elvégezni a gyónást, melyhez készítettek egy papírost, 'A bűnök listája' megjelöléssel. Lolka rövid, bibliai címszavakban igyekezett deklarálni ilyen-olyan gyarlóságait illetőleg hitványságait, míg Bolka leginkább egyes megvetendő szexuális szokásait találta fontosnak, például az anális és orális örömszerzés különböző formáinak helytelen sorrendjét.
Jó hangulatban indultak útnak. Lolka vállára sálat terített, Bolka legszolidabb fehér
blúzát öltötte magára. Útközben is az áldott nedüt fogyasztották, majd mikor egy nagy parkba értek, megpihentek egy padnál. A pad fölött egy terebélyes eperfa kínálta érett, lédús terméseit. A két lány vidáman majszolgatott belőlük. Eközben arra lettek figyelmesek hogy távolabb, egy bokor mellett az a biciklis férfi nézi őket mosolyogva járművén ülve félig, aki az imént még előttük haladt el. A férfi ezek után sem zavartatta magát, sőt, látszólag örömmel fogadta, hogy végre észrevették, a lányok pedig gúnyos nevetgéléssel tűrték a tekintetét, azt latolgatva, hogy az illető mennyire lehet egy perverz disznó és/vagy pszichopata.
Lassan közeledett a 7 óra, így folytatták útjukat, ugyanakkor nem kellett sietniük, ezért úgy döntöttek, hogy még leülnek az utolsó padon, kiüríteni az üveg tartalmát. A férfi újra feltűnt, aki most szemmel láthatólag biciklizés helyett inkább a sármos nézést gyakorolta, és körbe-körbe tekergetett a két lány körül, de előttük azóta sem haladt el még egyszer.Azon morfondíroztak vidáman, hogy vajon ezzel kéreti-e magát és mennyi ideje hódolhat ennek a pikáns csajozási technikának, amíg Bolka egyszer csak azt látta, hogy az újdonsült udvarló már beszél is hozzájuk valamit a szerény 10 méterről, ahol volt, és puszikat küld. Az idő már szűkös volt, így néhány derüs perc után ismét elindultak. A forgalmas főúthoz kiérve vették észre, hogy a hőszerelmes már ott várja őket bájvigyorogva egy szupermarket sarkában. Lolka közönyös tekintettel kísérelt meg elmenni mellette, ami sikerült is neki, azonban a mögötte lévő Bolkának nem volt ekkora szerencséje, ugyanis a férfi megszólította. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bolkának sem kellett kétszer mondani, köszönhetően akkori, már igen jó kedélyének és alapvetően is barátságos, extrovertált természetének.
-Adhatok egy puszit?-kérdezte a 30-35 év körüli idegen.
-Hova, a pinámra?-kérdezett vissza csúfondárosan Bolka.
-Hát, az most, itt, nem nagyon lenne kivitelezhető, de ha feljössz hozzám, ott bármit.
-Sajnos most nem érek rá, mert megyünk a templomba, hallgatni az igét.-mire az idegen szemei kissé elkerekedtek. -Te nem jössz, nem vagy hívő?-érdeklődött Bolka.
-Nem, én nem vagyok. Adhatok egy puszit az arcodra?-kérdezte kérlelően a férfi, mire Bolka engedett neki, majd Lolkához fordult:
-Neked is adok, jó? Úgy illik...-Lolka kelletlenül tartotta oda az arcát. Majd tett előre néhány lépést, aztán kétségbeesetten kiabálni kezdett:
-Nézd azokat az embereket! Az öregeket, akik most mennek át a zebrán! Biztos, hogy a templomból jönnek! Vége a misének! Ezt nem hiszem el, mondtam hogy hattól lesz! Most mi lesz?-Erre Bolka is csalódottan mondott néhány szót, amit a templomban hanyagolnia kellett volna, de ennek ellenére reményfűtötten rohantak be a templomba, hátha mégis csak van mise,vagy legalábbis lehet gyónni. Újdonsült pajtásuk a templomajtóig kísérte őket, ahol épp arról adott felvilágosítást, hogy neki úgy is megfelel, ha ketten mennek fel hozzá, és majd jól kinyalja mindkettőjüket. A lányok azonban már ügyet sem vetve rá, loholtak be az ajtón. Síri csend honolt, sehol egy lélek. Kisvártatva megjelent az atya, aki elmondta, hogy a mise valóban hattól volt és most gyóntatás sincs, de tud egy templomot nem messze, ahol van. A két lány sietve távozott, miután kaptak egy részletes tájékoztatót a helyi katolikus közösség éves programjáról.
Lelkesedésükben kissé megtörve ültek le a buszmegállóban, ugyanakkor bíztak benne, hogy időben megtalálják a másik templomot. Gyónás nélkül nem akartak hazamenni. Azt hitték, hogy a biciklista már felszívódott, de hirtelen az orruk elé tekert kényelmesen, és megállt. Már elmúlt 7 óra, mégis rendkívül fülledt idő volt. A nap tűzött az égen. A kocsik nagy sebességgel süvítettek az úton. A buszmegálló mellett nem sokkal várakozott 2-3 ember.
-Nagyon szexi vagy. -mondta Bolkának a férfi kéjesen, miközben a szoknyája alatti részt vizsgálta a szemével. (Mint említettem, Bolka a legszolidabb fehér ingét öltötte magára, de ez nem jelentette azt, hogy alul is visszafogott ruhadarabot viselt.)-Fogadjunk,hogy nem mered széttárni a lábaid és megmutatni a bugyidat. .-folytatta provokatívan, ami elég ok volt ahhoz, hogy Bolka egy könnyed mozdulattal széttárja a lábait egy pillanatra. Lolka mondhatni kívülállóként, csöppnyi meghökkenéssel átitatott vihogással szemlélte a helyzetet. Azt is,ahogy a férfi farka egyre keményebbnek tűnik a rövidnadrágjában. Arcát elöntötte a láz, Bolka mellé ült, majd az egyik lábát felrakta és így szólt:
-Most előveszem.
-Vegyed...-mondta Bolka érdektelenséget színlelve.
-Azt hiszed nem merem, mi?-kérdezte a férfi, miközben kioldotta a nadrágját, majd elővette a farkát, és verni kezdte. Borotvált volt és viszonylag kis méretű. Lolka és Bolka megdermedve figyelte szótlanul, majd Bolka azt kérdezte:
-Ez már áll?
-Nem.
-De hát már áll!-A férfi farka valóban erekciós állapotban volt, de ezt abban a pillanatban sem Bolka, sem pedig Lolka nem tudta egyértelműen eldönteni.
A férfi válaszolt:-Ez még messze van az állástól.-A következő pillanatban hirtelen
hatalmas sugárban kezdett kilövellni a spermája, Bolkára irányítva az egészet. Bolka és Lolka egyszerre ugrott fel sikítva és rohant félre, de Bolkának már késő volt. A kezét, a szoknyáját és szolid, fehér ingét sperma borította. Lolka gyorsan egy csomag zsebkendőért nyúlt és Bolkának adta. Őt nem érte az anyag. Bolka öklendezni kezdett, miközben jajveszékelt, de végül sikerült némileg magához térnie. Lolka a buszmegálló felé pillantott és még épp látta, ahogy a férfi sietve oldja a kereket a biciklijével. Kedve lett volna agyontaposni, mint egy legyet, vagy kibelezni.
-Vajon mindennap ez a programja? Balfasz.-gondolta.

Lolka és Bolka aznap este nem jutott el templomba. Felszálltak ugyan a buszra és kóvályogtak egy ideig az utcák között amelyeket az atya emlegetett, megkérdezve néhány csövest, de nem értek célba. Így végleg leamortizáltan, fáradtan (Bolka szempontjából még gecisen is) és gyóntatlanul ballagtak haza. Nem kezdtek új életet, nem szellemültek át. De Jézus vérét gyakran veszik magukhoz.A listájukban meg még van néhány üres sor.

***

Szóval gondolkodom. Furcsa egy mutáns az ember. Talán eljutok egyszer oda, hogy kistrilliomodjára már nem fogok meglepődni és nem okoz nekem fejtörést a működése. Próbálnám megérteni...de minden olyan képlékeny...relatív...és ítélettel teli.

Candice unleashes her demons

Új nap virradt. Rögtön ráeszméltem, amint a szemeimet kinyitottam, és láttam magam előtt a napsütötte derüs tisztást. Én benn feküdtem a fák sűrűjében, egy nagy tölgy ölében húzódtam meg éjszakára. Így, a hűs árnyak védelmében szemléltem reggeli lustaságommal az előttem elterülő képet, amely most annyira más volt, mint pár órával korábban, mikor éjfél előtt néhány perccel odaértem. Jóleső elégedettség töltött el, sóhajtottam. Évekkel ezelőtt még féltem volna. Talán nem is mertem volna kimenni egyedül. Nem a kóbor kutyáktól féltem, és nem is más egyéb állattól. Azt hiszem, a sötétségtől sem féltem igazán. Már akkor sem. Az emberektől féltem. Akik titokban bármikor a közelembe férkőzhetnek. Főként a szakállas öregembertől tartottam, akit gyermekként láttam leskelődni az egyik fa mögött, és aki sietve indult el felém, miután észrevette, hogy észrevettem. Megfordultam és elrohantam. Addig futottam, míg csak a lábam bírta, míg haza nem értem, míg anyámat meg nem öleltem. Ő közben csak legyintett, azt hitte, megint csak a szokásos fantáziálgatások, de talán még örült is, hogy ezúttal csak ennyivel jöttem elő, és arról már leszoktam, hogy halottnak tettessem magam a nagyszülőknél, vagy hogy arról a meg nem történt eseményről meséljek a vendégeinknek hogy a szomszéd háza hogyan gyulladt fel és hogyan égett benne mindenki. Szerencsére idővel arról is letett, hogy pszichológushoz vigyenek.(Micsoda mázli! )
Sokáig kísértett az az emlék, és nem is akartam kimenni az erdőbe többet. Pedig sokszor hatalmába kerített az érzés, hogy megtegyem, hiszen kevés olyan dolog volt akkoriban, amit a veszélynél jobban kedveltem. Időnként viszont újra és újra rájövök, hogy ez most sincsen másképp, csak szeretem úgy hinni, hogy mégis, és tetteim ennek függvényében mutatkoznak meg.
Talán emiatt is tértem vissza oda azon az éjszakán. Adós voltam magamnak. Adós voltam a sorsnak. Sok-sok éven át rügyezett bennem a félelem és kivirágozni ugyan nem hagytam soha, de így is épp elegendő mérget termelt.
Lassan lépkedtem mezítláb a durva földúton, ami kaviccsal és szúrós gazzal volt tele. Legalábbis ezeket érzékeltem, mert lefelé tekintve se az utat, se a saját lábaimat nem láttam. A közelben fekvő autóút menti fények szerényen pislákoltak a sötétség határán, mint néma őrangyalok, iránytűként szolgálva kalandor lelkemnek. Amint az ismerős tisztásra értem, megálltam. Magamba szívtam a friss levegőt és jólesett a puha, hűs fű érzete a talpam alatt, amely több helyen véres volt már. Élveztem, hogy fáj. Tiszta, felhőtlen volt az ég, békés volt az idő, amelyet örömmel nyugtáztam, noha egy pillanatra elméláztam rajta, hogy vajon milyen lenne, ha eleredne az eső. Mégis tudtam, hogy akkor minden úgy volt tökéletes, ahogy. Csak pár óra, és már semmi nem ugyanaz. Sőt, egy pillanat is elég a változáshoz. Nem tudom, meddig sétálhattam körbe az erdőben, a fák között. Az idő szétfoszlott, elpárolgott. Néhány halk nesz szakította csak meg gondolataimat, valami kisebb állat mozgása lehetett. Nem találkoztam az öregemberrel. Tudtam, hogy nem fogok, hiszen már nem féltem tőle. Nem volt miből táplálkoznia. Hajnalodott már, hideg lett. Nem akartam még hazamenni, így hát összekuporodtam a tölgy tövében. Eleinte kényelmetlen volt az avar, de testem alkalmazkodott. Hamar ért az álom. Álmomban lassan szálltam a levegőben. Az út menti fények felé. Ahogy közeledtem, egyre fehérebb lett minden. Furcsa volt, mert mindez nem bántotta a szemem. Mikor felkeltem, nem tudtam visszaidézni, hogyan végződött az álmom. Ahogy általában soha. Csak képek maradnak meg bennem. Mégis úgy élnek bennem, mint emlékek a szívemben. Apró építőkockák, puzzle darabkák. Gyerekként imádtam játszani. Csakúgy, mint most.