Most talán tényleg

Bekövetkezett.
Érzem már, megértettem.
Némán, búcsú nélkül olvadtál a múltba
Arcodat nem láttam, nem is néztél hátra.
Egykoron sóvárgott sziluetted gondolatban
Felidézni már alig-alig tudom, halványan,
Foszlányként szállnak fejemben az emlékek
Tikkadt parazsai, halk szavakként a szélben
Hiába kelnének útra, a por előttem rég elfogyott.
Megéri még vajon átszelni az óceánt hajón
Netán gyalog megkerülni a Földet, egy élet
Elég-e hozzá, hogy hozzád újból elérjek?

Választ tőled nem, tudom, csak
Az időtől kaphatok, s míg a szilánkokat
Próbálom illesztgetni össze egykedvűen
Egyre hajtogatva: ennek meg mi értelme
Az élére vasalt ráció felmondja a szolgálatot.
Nem marad megint más, csak bensőség, ott
Jó helyen járok, oda kell benézni, amit látok
Hátha az igazság, s én naprakészen hordozom
A terhet, mit te már ledobtál vagy még letagadsz
Hogy súlya ne legyen nehéz, ne legyen savas annyira.
Akárhogy is, számon nem kérheted rajtam soha
Hogy magamtól magamat széttépve óvtalak.

[impressziók]
'12. 05. 10.

Hamis konstelláció

Az energiák rezgése ma az égen kiegyensúlyozott
A csillagok állása nekem most csupa jót jósol
Állok a hegytetőn, a szél erejét tüdőmbe szívom
A talaj a lábam alatt eltűnik, semmiféle nyom
Nem utal rá, hogy a gravitáció érvényesülne
Jelen pillanatban, s ahogy megemelkedem
Pihekönnyen libbenek a magasba, az űr felé
Átsiklok a szférákon, testem meggyújtja a fény

Álmom véget ér, Halálom közelebb merészkedik
Megint egy nappal, s beront hozzám, alkudozik
Hogy éveimnek számát bizonyos javak ellenében
Megfelezné, és lelkesít, ígér, adja a legszebbet
Amit ő hisz, hogy az nekem szép és kell és azért
Megteszem amit kér, mert tudja jól, hogy nem ér
Ám annyit semmi, mint saját ideám, amit vallok
Az életről, s beteljesülése után meg is halhatok.

-Uram, Ön jól gondolja, nem vagyok az a fajta
Aki sajnálja, hogy tőlem vastagodik a pénztárcája
Az üzlet korrekt, a profit majd a felhőkbe száll
A többiért igazán nem kár, a környezettudatosságot
Mindenki leszarja már, egyszer úgyis eltűnik a földi világ.
S legfőképp engem mit érdekeljen, aki ott hamu lesz
Ekkor régen, lelkem gázgömbként csillog majd az űrbenÁlmomnak nincsen vége, s kacajom zengi be örökké az eget.

'12. 04. 16.