Nem az, aminek látszik

Szándékosan vagy nem,

Magam mögött hagytam a luxus- traumát.
Talpam alatt friss sár bugyog, hetykén bujdosom
Ereszek alatt, garázsbejárónál, idegen házak falaihoz
nyomva mozdulatlan holdarcom, gondtalan mámorom
Hittem, egyszer véget ér, s beüt a kötelező vegyszer,
hogy törekvéssel megkent kilós kenyeret vásároljak
minden reggel, torkomon visszaakarva fel-feltörő undorom.

körülöttem minden ugyanaz,

és mégis másképp nézi szemem, mi elé tárul az utcán, hol
annyit jártam, s hol a minap felfedeztem hogy ott van a mozi is, hova
elfogyott minden ingyen jegy a másnapi premierfilmre, a másnapi életre.
soha ne bízz a kezdetben, és ne hidd el azt, aminek látszol és látszik minden:
adnám a tanácsot, az életvezetésre, ha engem megkérdezne róla bárki valaha.
de mit tudhatok, megtépett, kinyűtt lyukas zseb vagyok, pénzt nem őrzök,
megroncsolt, szétbontott kerítés vagyok két város közti puszta közepén,
a ketrecen a kioldott zár, a kiáltás az égő téglák fölé: menekülj innét.

elnyertem jutalmam,

nyugodt ember lett belőlem. szóltak az egek, én válaszoltam. indulnék lassan,
a második vágányon áll a vonat, hajnalodik, szólít a közönyös bűnbánat.
nem tudom, hol szállok le, nem tudom egyszer visszatérek-e, ugyanúgy.
anyámra gondolok, a fákra gondolok, vízre, virágra, megszentelt halálra.
mellkasom bal lüktetésébe pumpálja a vér a feloldozást. meghitten vár,
szürkén szakadt télikabátban, kávéval csöndben kínál a Szabadság.
Álmok falai omlanak, nyíló szakadékba esnek rengő vágyak, míg
Ragyogni kezdek.
Míg ragyogni kezdek.

10 perc

A 8-as sárga troli mindig pontosan jár. Legyen tél vagy nyár, jég vagy sár, a 8-as sárga troli soha, egy félmásodperccel sem okozott még úgy csalódást megszokott, ahogy alkalmi utazóközönségének sem.
Ernő, a csiga is ezért járt vele mindig. Hivatalnokkét dolgozott nyolctól négyig, tisztességes közalkalmazotti fizetésért. Rendes, stabil munkahely volt ez, itt helyezkedett el évekkel ezelőtt, mikor a közigazgatás szakon diplomáját elnyerte. 32 esztendős volt, felsőbbrendű főnökéhez lojális, a mindenható intézmény elveihez ha lehet, még inkább.
Mindennap 7 órakor a ....... utcai étteremben fogyasztotta el reggelijét: rántottát sült szalonnával, narancslevet és frissen őrölt kávét. Ilyenkor rendszerint bőségesen étkezett, a nap további részében azonban már kevésbé. Magas, nyeszlett ember volt, beesett arccal és keskeny, mélyen ülő, barna szemekkel. Bőre sápadt volt és száraz, öltözéke bár elegáns, legalább 10 éve ugyanazt a cipőt és öltönyt hordta, ugyanazzal a századátmúlt aktatáskával, melyet a bal kezében szorongatott, így megjelenésének mindez egy nem létező, de már-már mindenki más által odaképzelt dohos szagot kölcsönzött.
Egyedül élt, albérletben a belvárosban. Tősgyökeres városi volt. Szüleinél minden hónapban egyszer, egy vasárnap ebédre ment, két testvérével együtt, nővérével és bátyjával, akik hasonló egzisztenciával rendelkeztek, azzal a különbséggel, hogy ők családos emberek voltak már és építettek egy szép, nagy otthont maguknak. Ernő is házra gyűjtött serényen. Minden hónapban .... Ft-ot fizetett az alapjába erre a célra. Négyen voltak testvérek azonban. Volt még egy öccse is, aki a legfiatalabb volt a családban. Ő 18 évesen elment (elszökött) otthonról, lázadó, nehezen kezelhető csigagyermek lévén, méghozzá azzal az örök kirívó rendellenességgel, hogy ház nélkülinek született, csupasz volt. Szülei rendkívül szégyellték is ezt a körülményt, és tetejébe még ott volt a jelleme is, és a kicsapongó életmód, amit folytatott, mindezekből kifolyólag tehát nem is bánták, mikor elhagyta őket végleg. Amennyit tudtak róla az az, amit innen-onnan hallottak időnként, hogy utcazenészként és vándroszínészként tengeti életét.
Ernő viszont valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt mindig kedvelte kisöccsét és ez kölcsönös volt. Ragaszkodott hozzá, és ő volt az egyetlen, aki tudott róla, hogy a fiú el fog menni. Igazán bánatos volt azokban az időkben és azt követően sokáig minden éjjel róla álmodott. Később hozzászokott a hiányához, ahogy minden máshoz az életében.

Az a péntek reggel is olyan volt, mint a többi. Viszont szokatlanul kialvatlanul kelt, ugyan nem emlékezett rá, miért. Fél óra múlva a ..... utca sarki megállóban várta a 8-as trolit. Hűvös, szeles idő volt, az eget haragos, szürke felhők borították be. Ernő az órájára nézett. "Még 10 perc."- gondolta magában. Ásított egyet.
Pontosan 10 perc múlva a sarkon befordult a jármű. Ernő felszállt, hátrasétált, leült egy kétüléses helyre (egyedül) és elővette a friss újságot, amit abban a bódéban vásárolt, ami az étterem előtt volt található, ahol reggelizni szokott.
3 megálló után ismét az órájára nézett. "Még 10 perc." -futott végig a gondolat ismét a fejében. Kinézett az ablakon és hirtelen ólmos fáradtság nehezedett rá, ahogy a lassan eltűnő társasházakat nézte, az egyforma figyelmet egyformán felkeltő üzleteket az aljukban, a fekete-fehér, idegen csigákat a járdán, a beléjük olvadó zebrán, mindenhol. Érezte, ahogy elnyomja az álom.

"..... utca." -mondta be a női géphang a trolin, Ernő pedig zavartan tért magához. Bambán nézett maga elé, próbálta újra összerakni a körülette lévő valóságot. Kikerekedtek a szemei.
" De hát ezt a megállót már el kellett volna hagynunk."-gondolta meglepve és értetlenül, hiszen az imént a női hang annak a megállónak a nevét mondta, amely az után következik, amelyben ő felszáll. "Biztos elromlott..pedig ezen a trolin soha nem hibásodott még meg semmi...különös..."-fűzte tovább gondolatait, majd még abban a pillanatban kinézett az ablakon, hogy megbizonyosodjon feltételezése helyességéről. Ekkor elképedt. Valóban a abban a megállóban voltak, amelyet az előbb félálomban hallott. Ernő módfelett türelmes, higgadt ember volt, de ez most nyugtalanítani kezdte. Hiszen akár még a munkából is elkéshet. Egyszerű, bőrszíjas, de minőség tekintetében nem kifogásolható órájára nézett. Pontosan ugyanannyit mutatott, amennyit akkor, mikor legutoljára megnézte.
"Még 10 perc??..Mi folyik itt?" Ismét kinézett az ablakon. Az ablaküveg a kora reggeli és egyaránt a borús időnek és a troli világításának köszönhetően mondhatni rögtönzött tükörként is szolgált. Ernő reflexszerűen nézett bele.
Ezúttal kissé enyhén hatna, ha azt mondanánk, elképedt, azonban az már túlzás, hogy egy emberben megfagy a vér, hiszen ez irreális normális hőmérsékleti viszonyok mellett, mégis közelebb állunk a valósághoz, ha ezzel a kifejezéssel élünk: tehát (szinte) megfagyott benne a vér. Először fel se ismerte saját magát. Aztán be kellett látnia, ő az.
Megritkult, hófehér ősz haja volt, és igénytelenül hosszan hagyott szakálla. Még mindig sápadt, beesett arca csupa ránc, hátán a háza fakó és repedezett.
"Még 10 perc." szólalt meg hirtelen mellette egy hang. Furcsa volt, visszhangzott, mintha valahonnan mélyről, egy kútbúl kiabála fel valaki. Megfordította a fejét, odanézett. A csupasz testű öccse volt.
6 X 10 perc. -folytatta. - 6 X 10 perc egy óra. 10 perc az út munkába. 10 perc munkaszünet. 10 perc van még a munkaidődből. Mára. 10 perc a posta. 10 perc a bank, ott szemközt a virágos mellett. Elintéztél mindent? 10 perc a szupermarket, még 10 perc míg az öreglány előtted fizet. 10 perc taxi, zajos az éjszakai járat. 10 perc és lelépsz a helyről, pedig az a kis piros ruhás barna egész este azt várta, hogy meghívd egy martinire. 10 perc és hazaérsz. 10 perc reklám a tévében. 10 perc és elalszol, még 10 perc és csörög az óra. 10 perc az életed. Ha hiszel az időben.-elhallgaott és a bátyjára mosolygott.
Ernő szeme könnyes volt az örömtől, hogy hosszú idő után újra láthatja öccsét, az egyetlen csigát, akit igazán szeretett.
- Sokat álmodtam rólad. -mondta megrendülten.
- Tudom. - válaszolt amaz.

Így utaztak tovább némán, a trolin. A trolin, mely sárga volt, jele pedig 8-as. Egy vízszintes nyolcas.