(2009 október)
Aranyló őszi estén
Vérzik az égbolt
Fúj a szél
Susogva jönnek fekete árnyak
Elborítani a haldokló tájat
Menekül a fény, rohan míg messze ér
S a sötétség fenséges szörnye diadalittasan körbenéz
Meghódolnak neki a fák,meghódol előtte a világ
Földmélyén folydogál szurok csendesen
Töri magának az utat békés türelemmel
Egyre tovább és tovább
Mielőtt még a felszínre nem tör, mint vulkán
Hogy elhozza a lenyűgöző pusztulást.
Földrengés, vértenger, koponyák...
...egy apokalipszis-látomás
Sikoltozva perzselődnek a férgek,
...lassan égnek.
Sírva szaladnak a gyarlók,
rettegve az eljövendő haláltól
Csattognak fogaik, a szorongás bizsergése zsigereikbe hatol
A félelem beburkolja testüket, a vég szaga gyomrukba markol
Zsibongva-ordítva futnak,tapossák egymást
-Ők, létükhöz hű lények
S ott, a szakadék szélén saját életükkel néznek farkasszemet:
Marcangoló illuziók, mardosó lidércek járnak táncot agyukban
Repdesnek ide-oda, mint csöppnyi színes pillangók,
Melyeket gyermekként kaján kéjjel meggyilkoltak
Tudják, eljött a nagy úr, és már nincs visszaforduló
Szemeiket kinyitni képtelenek, megvakítja őket az igazság
Tombol a szél, ömlik a láva
Így múlik el a hitványság kora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése