Pressure of gradual masturbating self-regression

Szemmel láthatóan a lány beleit eltávolították a testéből. A hasat egyenes, 20 cm-es precíz bemetszéssel nyitották fel, miközben még az áldozat minden bizonnyal életben volt, ugyanis a holttestet egy fának kötözve találták meg, a nyakon fojtogatási nyomokkal. A helyszíni orvosi halottszemle megállapítása szerint a szív véglegesen a fojtogatás hatására bekövetkező vérkeringési komplikáció eredményeképp állt le, s ez előtt történt mindennemű csonkítás. Az emlőket körívesen metszették le, a két kart tőből, valamilyen súlyos, éles eszközzel tépték ki a felsőtestből. A hüvely bemeneténél talált viszonylag friss kisebb nyílt sebek arra utalnak, hogy a fiatal lány megfojtása után az elkövető nemi aktust létesített a testtel.
A helyszínelés még folyik, egyelőre semminemű tárgyra vagy nyomra nem akadtak. Ismeretlen tett..
-Kérsz egy kávét, öreg?
-Bazdmeg, haver, a frászt hozod rám. Mellesleg szép jó reggelt! Mikor jöttél be az irodába? Épp a tegnapi jelentésemet próbálom lefirkantani.
-Pár perce. Alig bírtam fölkelni. Tököm ki van már ezzel a baromsággal. Miért mindig ezeket az elmebetegeket akasztják a nyakunkba? Jól jönne már egy kis szabadság, szét vagyok operálva, öreg.
-Látom, ember. Nem vagy formában egy ideje. Meg nem is neked való ez a meló, hagyd csak rám!
-Hát, öreg, ha ezzel neked örömet okozok...te se vagy ép, azt már tudom régen. Mindegy, megyek szívok egy kis zöld örömet. Majd jövök. Ha a Főnök kérdezi, még nem jöttem be.
-Na, ne is lássalak vagy félóráig, te fasz!-vetettem oda nevetve a kollégámnak.
Ami azt illeti, tényleg egy fasz volt. Egy jó nagy balfasz.
De pont ezért bírta mindenki a csapatban. Nem volt vele unalmas, mi meg ketten különösen jóban lettünk az évek során. Pedig totál különbözőek voltunk. Ő véletlenül került erre az osztályra. A többiek meg lóvé, előrelépési opciók, ilyenek.
Nekem ez volt az életem, ahogyan ma is. El se tudnám képzelni, hogy mással foglalkozzak. Egyszerűen ez érdekel. Sokan baszogatnak is miatta, de már megszoktam. Sokat gondolkoztam rajta eleinte, hogy honnan jött nekem ez, miért vagyok ilyen beállítottságú, nem lép-e túl ez a kollektív normatíva szintjén. Rögeszme. Szenvedély. Minél mélyebbre és mélyebbre ásni egy pszichopata agy göröngyös tekervényeinek zegzugaiba. Megvilágosodni. Összeérni egy más világból jövő elmével, egyesülni azzal, és meglátni a másik oldal tündöklő igazságát. Tudják, sokszor félek. Félek önmagamtól. Félek a félelemtől. Félek attól, hogy mások belém látnak. Néha undorodom magamtól, milyen aljas vagyok, milyen nyomorultul perverz. Nem vagyok olyan, mint a Főnök. Más vagyok. Ő itt van 30 éve. Kurva jól nyomja. Neki is a hobbija a munkája, eszeveszettül tör előre, amíg el nem jut a megoldásig. De mégis, különbözünk valamiben. Ő nem fél önmagától. Benne nem lakoznak és fejlődnek szüntelenül irreális szubsztanciák, melyek fenyegetően keringenek a szellemben, mint vérszomjas paraziták. Ő a nap végén hazamegy a feleségéhez és a gyerekeihez, és mindent elfelejt. Én nem. A rend őrének álcájába bújva ízlelem meg a gyilkos zsenik tökéletes műveit, és csak megrendülten csodálom intelligenciájuk magasságát, de egyben szánalmas érzékenységüket is, ahogy individuumok szabadságvágya a társadalom zsarnoki börtöne elől felülkerekedett józan megítélőképességükön az élettel szemben.... ne is beszéljünk róla. Talán nem én vagyok az egyetlen. Talán nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy hiszem. Talán mindenkiben időnként ilyen gondolatok teremnek. Csak magukba rejtik. Le kell vezetni valahogy a frusztrációt. Ki így, ki úgy. A perzselő szubjektivitás izolálása talán megtanulható folyamat.






"_Mitől vagy te ilyen népszerű a gazfickók között?-kérdeztem.
-Mert érzik, hogy lélekben, egész mentalitásomban éppen olyan kriminális vagyok, mint ők. Csak éppen nekem több eszem van, és nem követek el semmit. De nagyjából egyformán gondolkodunk,ezért tudom elkapni őket. Érzik bennem a rokonlelket." /Popper Péter-Farkas hadnagy, Praxis avagy angyalok a tű fokán/