Végeláthatatlan üresség...konkáv alakzatok
Itt bújkál a fény ebben a sejtelmes sejtlabirintusban valahol
Te miért nem látod?
Nyújtom kezem a semmi felé...kiáltva zuhanok
Körülvesz a fagyos szürkeség,innen nincs menekvés
Ne rohanj utánam, hagyj itt az ingoványban
Hát még nem érted?-nem segíthetsz rajtam
Csak én vagyok magam...
Te nem látod, nem érted, nem hallod
Szavaim eltévedt kósza hangfoszlányok
Megvillanak a szikrák egy-egy pontban
Dermedten megállok, úgy kémlelem az előttem elterülő utat
Kígyóként imbolyog minden irányban
Halvány félelem burjánzik valómban
-Menj tovább!-szól egy erős hang belülről
-Ki kell innen jutnod, ez a te útvesztőd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése