Magamnak-magadnak

magával ragad a folyó ár
másutt beborít a hömpölygő tűzláva
most meg futsz a jeges lavina elől, de már érzed, hogy hiába

itt a pillanat: hogy megállj, gyáva.

hová mentél eddig?
mit kerestél?
hová tartott az utad, az a végtelen nagy utad?
valami hajtott, beburkolt, ösztönzött, hogy rohanj
te remegve reszkettél az elmosódott idegen világban
homály födte tájak tömkelege borult eléd lassan, majd gyorsan
...lassan,gyorsan...
mondtad: rohanás minden, hajsza a küldetésem: az élet
hát hol jársz most, te féktelen ember?
nem tudod, hogy ki vagy, te szerencsétlen
megérte?
ne fuss el Magad elől, mert Ő hamar kielőz
s kegyelmet nem ismerve, szívedet széthasítva arcon köp
s megkérdezi: Ki vagy te?
adj nekem választ, és elengedlek menten
de addig nem menekülhetsz, mert ahova mászol mint egy féreg, nem más, csupán: a veszted
gondolkozz, pihenj le, aludj egy keveset, és láss álmot, valódit
aztán nézz mélyen bele abba a nagy tátongó,sötét szakadékba, és ugorj bele!
jól szívd magadba az érzést, ami zuhanás közben beléd mar, repülj vele!
majd kapd el a szelet, ami be-befúj oda, és szállj vissza, fel, fel!
mondd el mit láttál, mondd el !
láttad magad?
tudod ki az?
megnyugodtál, higgadtabb vagy már?
hát akkor most gyerünk, rohanhatsz tovább!