-Visszatérve Önhöz, nyilván az utóbbiak miatt volt az, hogy a szülei nem engedték teljesen szabadjára.
-Az nem kifejezés. Őszintén szólva, én úgy éreztem, egyáltalán nem tették ezt meg. Már ahogy akkoriban iskolatársaim életét megfigyeltem. Persze, valakinél meg a másik véglet volt a probléma, erre is volt példa. Nem is tudom, melyik lehet a károsabb. Ezt talán maga jobban tudja.-jegyezte meg kajánul vigyorogva.
("Mi olyan vicces ezen?"-gondolta közben Francis.)
-Érdekes, hogy ezt a szót használja. Arra enged következtetnem, hogy Ön tisztában van vele, hogy ez egyértelműen hatással volt a személyisége későbbi deformálódására. Nemde?-kérdezte, erre egy még szélesebben vigyorgó arcot látott maga előtt.
-A személyiségem deformálódására? Nos, ha ilyen szemszögből nézzük, akkor igen, természetesen. A szüleim nélkül nem lennék ma az, aki. Hát igen, ahogy emlegetni szokták a nagyokosok, tudjuk, ez a legrosszabb, ami egy magát ki nem élő, frusztrációit és saját elveit idővel önmagába fojtó fiatal emberpalántával történhet: hogy sorozatgyilkos lesz. Vagy öngyilkos. De bizonyára az utóbbi a társadalom szempontjából sokkalta kedvezőbb verzió.
-Igen,-most a doktor is mosolygott, sőt nevetett-minden bizonnyal, Mr. Gore. Az a meggyőződése tehát, hogy a szülei tehetnek mindenről?
-Nem, dehogy, de erre már céloztam is az imént. Elég ostobának kellene lennem, ha így, felnőtt fejjel ezt gondolnám. Gyerekként nyilván máshogy volt ez, sokáig haragudtam rájuk, meg az egész familiára. Az megint más kérdés, hogy most sem a szívem csücskei. Az viszont igaz, ha így nézzük, hogy közvetlenül ők hatották rám, és az ő nevelésük volt az elsődleges kiváltó oka annak, hogy most itt ülök Önnel szemben. Ezért még hálás is lehetek nekik.
-Ugyan, Mr.Gore.
-Ha ez az igazság. Szóval lassacskán beláttam, hogy ők is csupán eszközök, amelyek saját önálló tudatukon kívül egy nagy hatalmat szolgálnak, ami irányítja a világot. Nevezzük ezt egyháznak, államnak, nemzetközi politikának, vagy csak egyszerűen pénznek. Mint utaltam rá, apámék csak azt tették, amit velük is tettek, amit beléjük neveltek. Nem tudhattak róla, hogy amiben hisznek, az valójában egy hazugság. Ugyanakkor emiatt is vetem meg őket. Nem tudhattak róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem érezték. Higgye el, éveken keresztül naponta volt alkalmam végignézni ahogy összeomlik a kártyavár. Ahogy rájöttek, hogy mégsem olyan jó minden, mivel akkor miért látszat csak a boldogság? És mindenki másé? De túl gyávák voltak és kicsinyesek ahhoz, hogy szembeforduljanak bármivel is. Tagadtak. Folyamatosan csak megtagadták saját érzéseiket, és állandóan az ezerszer hallott prédikációkat fújták. Fogalmam sincs egyébként, én miért lettem ilyen. Hiszen nekem is vakon kellett volna őket követnem, nem pedig ok-okozati összefüggéseken, és a világon jelenlévő uralmak működésének logikai struktúráján évődnöm. A megalkuvó, gyámoltalan embereknek miért született egy lázadó gyermeke?
-Ez egy jogos kérdés. Megesik az ilyesmi néha. Sok tényező közrejátszik ebben, de erre most ne térjünk ki. Ez ugyanolyan, mint minden más ehhez hasonló kilógás a sorból egy család hagyományában. Például ha van egy generáció, ahol emberemlékezet óta megszokott tradíció, hogy minden fiúból, teszem azt, orvos lesz. Aztán a világra jön egy ifjú, aki azt mondja, hogy márpedig én gázcsőfektető leszek. Így megy ez. Mindig elérkezik egy fekete bárány. Valahol hamarabb, valahol később. Netán helyesen feltételezem, ha azt mondom hogy maga ennek a számba vehető tudományos magyarázatokon kívül valami természetfeletti forrást is tulajdonít?
-Óh, nem szeretem az ilyen szavakat, noha kétségtelen, hogy nem téved, meg vagyok róla győződve már jó ideje, de rühellem ezt a kifejezést, a mai társadalomban ez, és az ehhez hasonlók túl pejoratív értelmet nyertek a többségben lévő materialista emberek hatására. És még nálam is elérték, hogy maguktól a jelentést beburkoló hangalakoktól, hogy úgy mondjam, undorodjak. Elképesztő.
-Ezzel kapcsolatban teljesen megértem Önt, de akkor mégis mit használjak, ami nem sérti?
-Nem, nem, ezzel nem arra akartam célozni, hogy lehetőleg Ön se mondjon ilyen szavakat, mindenesetre roppant megtisztelő, hogy ennyire tekintettel van rám. De erre semmi szükség, szó sincs arról, hogy engem bármi is sértene. Csak elmondtam a véleményem. Ehhez a világhoz pedig tudni kell alkalmazkodni, ha már egyszer itt vagyok, itt vagyunk. Attól még se nekem, se másnak nem lesz kellemesebb, ha elutasít bizonyos kompromisszumokat, sőt. Én megtettem-ennek tudatában-, és most viselem a következményeket. Nyugodtan fogadom el, hogy itt vagyok, bezárva mint egy állat egy ketrecbe. Ez a sorsom a jövőben, de már nem éltem hiába. Ellenben társalgás terén soha nem volt velem gond a szabályokat betartó embereknek. Mindössze csak átgyurmálom magam az ő szintjükhöz, és lehet, hogy én magam is használok nekem nem tetsző szavakat, de azokat mindenképp valamilyen cinikus áttűnéssel.
-Áá! Igazán elgondolkodtató, amiről beszél. Viszont akkor az Ön szemében én is egy ilyen személy vagyok. Hiszen mi más lennék, ugye?-mosolygott Francis, és nyugodtan, de élesen nézett Marcus Gore hideg szemébe. Ő pedig viszonozta a tekintetet, és újra elővette jellegzetes, hátborzongatóan vigyorgó ábrázatát.
-Ha biztos ebben, miért kérdezi? Valami más választ vár? Vajon miért? Talán mert tudja hogy nem ez az igazság? Akarja tudni, mit gondolok magáról, Mr. Broughter?
(Csend. Halk, észrevehetetlen lélegzet...egy kis szoba űrjének misztikuma ...ahol megfagy a levegő párája. Ketty, ketty, ketty...hopp, mi ez? Á, csak Francis Broughter karórája.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése