Burok

Hajnalban indultam, hogy a lépteim

Ne lássam magam előtt, hogy ne

Lássák mások, mezítelen vagyok.

Lenyúzott bőrömet eladtam egy

Preparátornak, jó pénzért, feketén.

Hajnalban a hó is jobban világít

Fájdalom hasított a szemembe,

De nem törődtem vele,

Nem figyeltem valótlan érzékekre,

Sürgetett emberi létem bús emléke.

Leszálltam a téren, a kis szobor mellett.

Ott visz le az út a folyópartra, ott

akartam látni a tükörképem.

Nem libbent hullám a kacér felszínen,

Béke trónolt a bölcs mélységben.

Sejtelmem igazolást nyert, immár

Nem volt miért bizakodva maradnom,

Alászállt a köd, felettem repült egy árny.

Gyalog mentem tovább, lassan

Megkeresni az otthonom.

Vörös köntösbe bújt az ég alja

Nem ígért semmit a másnapra.

Megálltam félúton, nem siettem

Cigarettám füstje kéklett, míg régi,

Cinkos álmaimba visszatértem.