(hazafelé az alvó sötétben
együgyű pátosz kísért meg,
hogy így mondjak köszönetet:
"halandó lelkek építésze!
lépj elő, s lábad elé borulok
holtamban is csak csókkal
övezem utad nyomát,
munkád édes zamatát
ízlelve hallgatom a káosznak
szépséges dalát.")
***
egyszer valamikor
az állomás előtt állva
régi fényekkel ragyogta
be az utat a felgyulladt
szívlámpa
a város fölé néztem
ócska részeg péntekek
egymást követő gyönyöre
remegett fél-meleg táptalajon
majdnem kéjesen
most ugyanott állok
az emlékek maradnak
de az idők változnak
s könnyű kacaj sző át
egy kéjes éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése