Mondd nekem a jót!
Mondd a helyeset, és jogosat.
Mondj bármit, ami téged megnyugtat
Abban, hogy az megingathatatlan.
Tény.
Egy Ösvény.
Mérték.
S ami engem illet,
Szívesen elvetem e kérdést a kedvedért:
Hiszed-e, amit szeretnél, hogy higgyél?
Haraggal nem álltam soha eléd:
Kérlek, ezt tartsd észben az éjjelen
Mielőtt belém mártanád a gyönyörű késedet.
Tudod, hogy ez nem szülhet győzelmet.
Épp ellenkezőleg...?
Hisz' öszvér ember nem tanul,
Ezerszer meg ezeregyszer is önmagától elfordul.
Szilánkos mámorban úszkál a lelke,
Hogy a tükrét összetörte.
Nem is veszi észre, hogy ezalatt
Fájdalomtól reszket vértől átitatott bőre.
Ne nevettess engem.
Kérlek.
S amíg lehet előttem
Ne önsajnáltass plasztikkönnyekkel
Hogy megcsúfollak, hogy bántalak nagyon:
Mert rossz vagyok.
Nem is tudod megállni,
Meg kell tanítanod, meg kell mutatnod nekem:
Te vagy csak az, aki tévedhetetlen.
Mondd hát a jót!
Szóld a bölcsességeket!
Szórd az Erkölcs magvait mocskos, züllött elmémbe.
De te ne tudd nálam jobban, mi a boldogság
Te ne tudd nálam jobban, mi a magány.
Azt ne mutasd meg nekem, hogy kell érezni.
Azt ne mutasd meg nekem, hogy kell sírni.
Úgy látom, te nem tudod mit jelent:
Bízni.
Ezért most légy oly kedves és hagyj engem prózát írni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése